SeRapH Blogja

" Szégyen a futás,de a kurva anyját annak, aki kerget! "

Ifjabb Vezekényi László

És ezt beszopta a magyar média.

A postot elkövette: SeRapH a(z) Hülye emberek, Magyarország kategóriában, és Nincs hozzászólás
Címkék: , ,

Tanárnő késelt gyereket, wtf

Túl van az életveszélyen a megszúrt diáklány

Akár egy hónapon belül jogerős ítélet születhet a Dunaújvárosban szombaton hajnalban mellkason szúrt 16 éves lány ügyében. A rendőrség vizsgálja a gyorsított eljárás lehetőségét.

A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban életmentő műtétet hajtottak végre a lányon még szombaton hajnalban. Hamarosan elhagyhatja az intenzív osztályt.

Mészáros Lajos, a kórház főigazgatója a lány édesanyjának kérésére csupán annyit árult el, hogy túl van az életveszélyen. Ezt megerősítette R. Szabó Ágnes rendőrségi szóvivő is, aki elmondta: már ki is hallgatták a lányt.

Lapértesülések szerint a Bánki Donát Szakközépiskola angol szakos tanárnője és a 16 éves lány tavaly még bizalmas, gyengéd kapcsolatot ápolt. A diáklány állítólag azért ment a tanárnő lakáshoz, hogy rendezze kapcsolatukat.

“Ilyenről szó sem volt, nem tudom, fogalmam sincs, hogy honnan veszik” – nyilatkozta a tanárnő az RTL Híradónak. Azt mondja, ismeri ugyan a lányt, néha beszélgettek, de nem voltak barátok.

A lapértesüléseket nem kommentálja a rendőrség, mondta R. Szabó Ágnes. Azt azonban elmondta, hogy a 16 éves lány a barátnőjét kereste a tanárnőnél. A tanárnő a rendőrségtől segítséget kért, mire a lány elment. A járőr távozása után azonban visszatért és ismét dörömbölni kezdett. Ekkor szúrt ki az ablakon többször a tanárnő egy konyhakéssel, megsebesítve a lányt. A mentőket a lakásban tartózkodó másik diáklány hívta ki.

A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés alapos gyanúja miatt indította meg a nyomozást. A tanárnő szabadlábon védekezik. Azt mondja, nem szándékosan szúrt, csak el akarta ijeszteni a lányt.

A tanárnő egyik ismerőse csak annyit árult el: a 34 éves nő teljesen normális, aranyos volt és mindenki szerette.

via Index

tl;dr: Középiskolai tanárnő mellkason szúrt egy 16 éves diáklányt, mert az zörgette az ablakát.

Felmegyek az indexre, erre ezt olvasom, hát miez? A vicc hogy én is itt érettségiztem, bár engem hál isten nem tanított. Persze, voltak mindenféle szóbeszédek, meg mi is láttuk tanítványokkal részegen (vagy legalábbis spiccesen), de nem foglalkoztunk vele. De azért kicsit leakadtam most. Btw paraszt index a Gimnáziumot kihagyta. Természetesen beindult már a gépezet, megy a mindenféle kombinálás, legmerészebb eddig hogy féltékenységből ment oda hisztizni a 16 éves lány. Felmerül a kérdés hogy mi a fasz? Erre mondjuk semmi forrás nincsen, de egy pillanatig tekintsük igaznak, hogy így volt. Akkor sem szurkálok ki az ablakon késsel bazdmeg, hát hol élünk? Felhívnám a figyelmet arra hogy tanáremberről van szó. Az én személyes véleményem szerint jelen esetben tökmindegy, hogy tényleg leszboszi-háromszög volt-e a dolog mögött, nem számít. NEM SZÚROK KI AZ ABLAKON BAZDMEG. Nagyon jól tudta hogy ott a gyerek. Akkor se szurkálok ki az ablakon ha nincs ott senki. De akkor meg főleg nem, ha tudom hogy valami fogyatékos ott ugrál meg veri a rácsot. Olvasom a kommentárokat mindenféle oldalakon, és azon szarok be hogy csomóan védik az illetőt, hogy hát úristen mit csinált volna? Hát mit bazdmeg, kihívja még egyszer a rendőröket, vagy hideg vizet önt egy felmosóvödörbe és ha mindenképp akar valamit csinálni a kettyóssal az ablakban akkor rábassza a vödör vizet. Nem kiszurkálok késsel. Biztosan jól érezném magam, ha a gyerekemet egy ilyen ember tanítaná, aki megszúrt egy 16 éves diákot. Most teljesen tökmindegy hogy jogosan történt-e vagy nem, az isten szerelmére, hát tanár az illető. Másik érdekesség hogy nem hívott mentőt a leszúrt gyerekhez. Ha meg tényleg igaz ez a tanár-diák intim kapcsolat akkor kérdés nélkül ki kell rúgni és örökre eltiltani a tanítástól. Az van a cikkekben, hogy az éppen nála tartózkodó másik gyerek hívta a mentőt. Mi a faszomat keres egy tanárnál a diákja hajnal 3-kor? Lehet hogy én vagyok a hülye, de én sosem voltam még egyik tanáromnál sem hajnal 3-kor, még szerenádon sem, nemhogy nyári szünetben. Most tételezzük fel hogy valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag éppen ott volt a tanárnál hajnalban a másik gyerek (a lapok másik lányként hivatkoznak rá, úgyhogy most már én is). Szó nincsen semmi intim meg tudjafaszom milyen kapcsolatról senki között. Megjelenik egy idióta aki elkezdi rázni az ablakot meg üvöltözik. Akkor sem szúrom le bazdmeg. Komolyan, le vagyok döbbenve, az érintett iskola pedig a város legjobbjai közé tartozik (szomorú ez így mi?). A leszúrt lányt is megbüntetném a rendőrség helyében, de a tanárnőt kifejezetten szigorúan vonnám felelősségre. Az a minimum hogy soha többé nem taníthatna gyerekeket, sőt ha akár felfüggesztve is, de egy pár évet adnék neki. Igen, kegyetlenül hangzik. De aki leszúr egy másik embert, főleg tanárként egy diákot öl meg kis híján, az nekem ne tanítson gyerekeket, akármilyen jó tanító is.

Azt sajnálom hogy ezzel olyan szinten a béka segge alá küldte a kedves tanárnő az iskola hírnevét hogy csoda ha nem roppan bele a tanári közösség az intézményben. Na az tényleg megbocsájthatatlan lenne. Ki akarná egy olyan iskolába küldeni a gyerekét ahol van olyan tanár, aki már leszúrt egy diákot (akkor is diák ha nem az ő tanítványa, mint ahogy a híradóban mondta)? Én biztos nem. Ha a bíróság nem ítéli el a tanárnőt (amit kötve hiszek), akkor is rettenetes kárt okozott az iskolának. Egyetlen esély az iskola hírnevének rendbehozására, ha kérdés nélkül megválnak az érintettől. Még azt is meggondolnám hogy aki ott volt hajnal 3kor, azt is kibasszam, vagy legalábbis elbeszélgetnék vele. De hát én már csak ilyen kegyetlen vagyok.

Az itt leírtak szigorúan az én véleményemet tükrözik, sajnálom, ilyen vagyok. Ha valakit ezért az írásért felelősségre szeretnének vonni, az én vagyok. De szerintem nincs miért.

A postot elkövette: SeRapH a(z) Magyarország, wtf kategóriában, és 3 hozzászólás van
Címkék: , ,

Fuckyea

A fenti adatok alapján Ön az átsorolás folyamatában részt vett, de átsorolásra nem került, tanulmányait államilag finanszírozott formában folytathatja.


A postot elkövette: SeRapH a(z) Uncategorized kategóriában, és Nincs hozzászólás
Címkék:

12 év után – Starcraft II – Wings of Liberty

12 év után megjelent a Starcraft második része. Minden idők egyik legjobb RTS-e visszatért. Kész bazdmeg, nem is volt kérdéses hogy megveszem-e, és nem csak a multi miatt. Sajnos a magyar forgalmazó akkora faszparaszt hogy nálunk sima fekete DVD-tokban került forgalomba, míg mindenhol máshol a sima változat is papírdobozos szép példány. Ezért meg sajnáltam 25.000 Forintot kiadni a collectors editionre, bár a pendrive jó lett volna, de ennyi pénzért sajnos ez kimaradt. Cserébe a CD-Galaxistól rendeltem meg 26-án és ma reggel itt volt a csomag (nem volt se kedvem se lehetőségem éjfélre odamenni a boltokhoz mint sokaknak, jó volt nekem a futáros módszer is). Viszont a hátulján lévő mgyar fordításért belezni tudnék bazdmeg. Csak egy példa a színvonalas fordításból :

Támadhatod az ellenséget az Ördögfajzatok (Hellion) lángszóróival, csapdába ejtheted őket savokádó Átokfajzatokkal, vagy tüzelj az Űrsugárral hogy felszámold őket.

Hát mi a fasz. Kaptam még hozzá 2 db 7 órás guest passt, meg a wowhoz valami szart.

Starcraft 2 - Wings of Liberty - DVD

Starcraft 2 - Wings of Liberty - DVD

Starcraft 2 - Wings of Liberty - Egérpad

Starcraft 2 - Wings of Liberty - Egérpad

A postot elkövette: SeRapH a(z) Ajánló, Blog, Játék, Tech kategóriában, és Nincs hozzászólás

McDonald’s – Dupla Sajtburger Reborn

Tegnap voltam az arénában, és meglepődve vettem észre, hogy megint van dupla sajtburger a McDonald’s-ban.
Pár éve (4 vagy 5) szüntették meg, azóta sem értem hogy miért, szerintem legjobb szendvics ár/érték tekintetben.

490 Forint.

Még becsomagolva

Még becsomagolva

Kicsomagolva

Ennél már csak a Dupla Royal a jobb, illetve a Big Mac, de az csak a szósz miatt.

A postot elkövette: SeRapH a(z) Blog, Kaja kategóriában, és Nincs hozzászólás