Ez az oldal az én személyes naplóm. Azt írok bele amit szeretnék, és mivel ez személyes, nem vállalok felelősséget semmiért ami belekerül. A szerver amiről működik az USA területén van, tehát nem fogod tudni leszedetni ha valami nem tetszik, sőt Észtországban lett regisztrálva a domain is, úgyhogy esélytelen hogy akármilyen jogi hátrányom legyen abból amit ide leírok, mert az Észt törtvények szerintk akár EU akár nem, nem adják ki a személyes adatokat más ország akármilyen képviselőjének, valamint az USA biztosítja a szólásszabadság legmagasabb mértékét, tehát ha akarnék akármit leírhatnék mert nem tudnak érte megbüntetni, a kuruc.infót se sikerül lerángatni a netről, pedig azt a külügyminisztérium kérte az államoktól, úgyhogy képzeld el hogy te itthon Magyarországról mennyire pattoghatsz érte. Elárulom, semennyire. Azonban nem célom a szerzői jogok megsértése, tehát ha akármi szerzői jogba ütköző kerülne a weblapra, kérlek itt tudasd velem, és eltávolítom, mert valószínüleg véletlen került fel. Mivel semmi módon nem bizonyítható hogy ki vagyok, nem vagyok felelősségre vonható, főleg, mivel nem is vállalok felelősséget semmiért ami itt van. Mint már mondtam, akkor se tudsz ellenem tenni semmit, ha történetesen tudod hogy ki vagyok valójában, mert az egész cuccnak semmi köze Magyarországhoz ilyen téren, és lenyomozni sincs se hatás- se jogköre az országnak hogy kié ez az egész szarság itt. Kommentálni lehet, de ha spamolsz elkenem a szádat. A kommentek moderáláson mennek át, tehát az első kommentedet megjelenése előtt el kell fogadnom, és ha ez megtörtént a többi már magától meg fog jelenni. Más. Ezt a nicket nem csak én használom. Folyton kapom a maileket, hogy HÁ TE VAGY AZ. Nem. Más is használja a seraph nicket, sőt néha kombinálják a 89-cel is, de máshol nem használom ezt a nicket. Tehát ha ilyen turpisságok járnak az eszedben, ki kell ábrándítsalak, én csak itt nyomom ezzel a felhasználónévvel. Köszi.
Töltsd ki az adatokat légyszives!
-
Utolsó kommentek
Hirdetés
Kategóriák
Archív
Címkék
A többiek
Login/Reg
© SeRapH Blogja 2010 | A blogban leírtakért senki nem vállal felelősséget.|
Az oldalon és tárhelyen tárolt dolgok engedély nélkül nem felhasználhatóak.